Sütőben sült rántott csirke

Sütőben sült rántott csirke
0 hodnocení00:40snadné
Sdílet Označení

Suroviny

na porce

  • Hozzávaló:
  • kb. 50 dkg szikkadt kenyér
  • szép tanyasi csirkecomb 4
  • gerezd fokhagyma 4
  • só és frissen őrölt bors
  • finomliszt 15 dkg
  • tojás 2
  • evőkanál tej 3
  • 10-15 dkg libazsír
  • A roppanós krumplihoz:
  • krumpli (kifejezetten apró szemű!) 11 kg
  • Só és frissen őrölt bors
  • 1- olívolaj 11 dl

Postup

1 A munkálatokat a házi zsemlemorzsa elkészítésével kezdem. A szikkadt kenyérnek levágom a héját, majd a belét darabkákra szedem, és késes betétű robotgépben durvára darálom. Természetesen kávéőrlőben is meg lehet darálni, de az macerásabb, mert egyszerre kevesebb fér bele. Az így kapott házi morzsát kiterítem egy rétegben egy tálcára, és megnézem, mennyire száraz. Ha annyira, mint egy hagyományos zsemlemorzsa, akkor rendben, haladhatok tovább. Ha viszont ennél kevésbé, azaz nedvesebb maradt, mert a kenyér nem volt elég szikkadt, akkor 200 fokra előmelegített sütőben (gázsütőn 6-os fokozat) néhány perc alatt tovább szárítom. De vigyázzunk, nehogy elkezdjen pirulni! Maradjon csak szép hóka a színe.
2 Aztán ha ez kész, haladok tovább. Kiteszem magam elé a csirkecombokat, aztán a fokhagyma gerezdeket tüskékre vágom, majd a combok húsos részébe egy éles késsel pici zsebeket vágok, és elrejtem a vágatokban sorban a fokhagyma tüskéket. Aztán a combok mindkét oldalát megsózom, és már kezdem is a panírozást a hagyományos sorrendben; liszt, tojás, zsemlemorzsa. A tojást egy tányérba töröm, hozzáöntöm a tejet, majd az egészet habosra keverem, végül a lisztet és a zsemlemorzsát is egy tálba öntöm, hogy könnyebb legyen a panírozás.
3 Ha kész, egy nagy serpenyőbe felforrósítom a libazsírt, majd ha kellően meleg, megpirítom a serpenyőben a panírozott combokat. Ha már mindkét oldaluk szép aranybarna, átemelem őket egy rácsos tepsire, és betolom a sütőbe.
4 Amíg a csirkecomb sül, megfőzöm a krumplikat, majd ha megpuhultak és egy kicsit kihűltek, egy húsklopfoló segítségével megütögetem mindegyik tetejét, végül a szétlapult krumplikat egymás mellé ültetem egy tepsibe. Mindegyik tetejét enyhén megsózom, megborsozom, és egy pici olívaolajjal megcsöpögtetem. Ha kész, ez is mehet a sütőbe.
5 Mindkét étel kb. egyszerre fog elkészülni, azaz 30-40 perc múlva már ehetünk is.
6 Jó étvágyat!

Mohlo by Vás zajímat

Csirkesült olasz módra
ELKÉSZÍTÉS 1. A pestóhoz a paradicsomok belsejét kikaparjuk, húsukat apróra vágjuk. A meghámozott paprika húsát felkockázzuk, és az ol...
01:25 · 
Ropogós kakaspörkölt galuskával
Elkészítése: A kakaspörkölt levét kimerjük egy tálba, és jól elkeverjük a tejföllel. Ebbe beleforgatjuk a kifőzött galuskát, és az egészet elterí...
01:25 ·  · 01:00 · 
Zöldségekkel töltött pulykamell
A cukkinit és a paprikákat apró kockákra vágjuk. A paradicsomot leforrázzuk, a héját lehúzzuk, majd ezután hasonló méretű kockára vágjuk, mint a ...
01:25 ·  · 01:00 ·  · 00:55 · 
Csirkés lasagne
A darált csirkemellet egy serpenyőben kevés olajon pár percig pirítjuk. Közben hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, megsózzuk, megborsozzuk és a szere...
01:25 ·  · 01:00 ·  · 00:55 ·  · 01:00 · 
mojeSpotřeba.cz - evidence spotřeby energií
Mějte Vaší spotřebu domácnosti plně pod kontolou.
Nenechte se zaskočit vyúčtováním.
Přehledné statistiky, rady pro další úsporu, fotodokumentace odečtů, ...