Kelkáposzta-főzelék

0 hodnocenísnadné
Sdílet Označení

Suroviny

na porce

  • Hozzávalók:
  • # kelkáposzta 1 kg
  • # 1 kis fej hagyma
  • # 2 gerezd fokhagyma 2
  • # 1 mokkáskanál köménymag 1
  • # burgonya 20 dkg
  • # 4 evőkanál olaj 4
  • # liszt 4 dkg
  • # fél kávéskanál pirospaprika

Postup

1 Elkészítés:
2 1. A kelkáposztát megmossuk, lecsorgatjuk, torzsáját kivágjuk, leveleit ujjnyi vékony csíkokra szeljük. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a fokhagymát és a köménymagot teatojásba zárjuk, a hagymát finomra vágjuk vagy megreszeljük. A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, apróra felkockázzuk.
3 2. Nagyobb edényben felforralunk 1,5 l vizet, kissé megsózzuk, beledobjuk a kelkáposztát, a burgonyát és a teatojást, majd félig lefedve, mérsékelt tűzön az egészet puhára főzzük (20-25 perc).
4 3. Az olajban világosra pirítjuk a lisztet, hozzáadjuk a hagymát, 2 percig fonnyasztjuk benne. Lehúzzuk a tűzről, meghintjük a pirospaprikával, simára keverjük 1 dl hideg vízzel, majd apránként hozzáadunk 1-2 merőkanál főzőlét, és a kelkáposztához szűrjük-keverjük. Fedő nélkül, 10 percig szelíden forraljuk.
5 4. Eltávolítjuk a főzelékből a teatojást, ízlés szerint utánasózzuk, és frissen őrölt borssal fűszerezzük. Feltétként pörköltet, fokhagymás sült húst, fasírtot vagy grillezett krinolint, lecsókolbászt adhatunk hozzá.
6 1 adag: 846 kJ/203 kcal

Poznámka

magyar

Mohlo by Vás zajímat

Spenótos lasagne
A sajtot a reszelő nagy lukú oldalán lereszelem, aztán a 3 részét belekeverem a főzelékbe és egy kicsit felfőzöm, hogy a sajt jól beleolvadjon a ...
00:45 · 
Vegetáriánus rakott kel
Elkészítés: A lencsét beáztatjuk (legalább egy órára). A kelkáposzta torzsát kivágjuk, és sós, köménymagos, fokhagymás vízben leveleire szedve me...
00:45 ·  · 01:00 · 
Borsó főzelék (hrachová omácka)
Hrachovou konzervu vylijeme do kastrolu a podle potřeby přidáme vodu. Přidáme koření a přivedeme k varu. Zahustíme moukou kterou jsme smíchaly se...
00:45 ·  · 01:00 ·  · 00:15
mojeSpotřeba.cz - evidence spotřeby energií
Mějte Vaší spotřebu domácnosti plně pod kontolou.
Nenechte se zaskočit vyúčtováním.
Přehledné statistiky, rady pro další úsporu, fotodokumentace odečtů, ...