Csőben sült sajtos póréhagyma

Csőben sült sajtos póréhagyma
0 hodnocení00:45velmi snadné
Sdílet Označení

Suroviny

na porce

  • HOZZÁVALÓK:
  • póréhagyma (fehér része) 1 kg
  • vaj 3 dkg
  • tyúkhúsleves (leveskockából) 2,5 dl
  • tejszín 2 dl
  • evőkanál kukoricakeményítő 2
  • reszelt sajt 25 dkg
  • szelet főtt sonka 1
  • őrölt szerecsendió
  • őrölt bors

Postup

1 ELKÉSZÍTÉS
2 A póréhagymát kisebb darabokra vágjuk, és a vajban 5 percig pároljuk. Sóval, borssal ízesítjük, a húslevessel meglocsoljuk, majd még 20-25 percig fedő alatt pároljuk. Amikor kész, lecsöpögtetjük. A tejszínt szerecsendióval, sóval, borssal ízesítve felforraljuk, hozzákeverjük a keményítőt, és kislángon sűrűre főzzük. A tűzről levesszük, és a sajt negyedét belekeverjük. A sonkát felkockázzuk. Mély tepsit kivajazunk, beleszórjuk a póréhagymát és a sonkakockákat, ráöntjük a szószt, és a maradék sajttal megszórjuk. Forró sütőben addig pirítjuk, amíg a sajt ráolvad. Burgonyapürével tálaljuk
3 Variáció 12 előfőzött cannelloniba (hosszúkás olasz tészta), 12 darabka pórét teszünk. Nagyon híg szószt készítünk úgy, hogy a póréhagyma főzővizéből is keverünk bele, ezzel meglocsoljuk a pórékat, majd a recept szerint megsütjük.
4 532 kcal.

Poznámka

magyar

Mohlo by Vás zajímat

Csőben sült hús parasztosan
ELKÉSZÍTÉS A szegfűszeget a hagymába szúrjuk. A káposztát megmossuk, torzsáját kivájjuk, vékonyra reszeljük, és lobogó sós vízben a hagymával,...
01:30 · 
Csőben sült hús parasztosan
ELKÉSZÍTÉS A szegfűszeget a hagymába szúrjuk. A káposztát megmossuk, torzsáját kivájjuk, vékonyra reszeljük, és lobogó sós vízben a hagymával,...
01:30 ·  · 01:30 · 
Karajszeletek vegyes salátával
ELKÉSZÍTÉS A vajat és a borsfüvet simára keverjük, és sóval, borssal ízesítjük. Ezzel a húst bekenjük, majd olajjal kikent tepsiben megsütjük....
01:30 ·  · 01:30 ·  · 01:05 · 
Grillezett köményes sertéstarja
ELKÉSZÍTÉS A tarjaszeleteket kicsit klopfoljuk meg, az ínasabb részeket a kés hegyével vágjuk be, hogy sütés közben a hús ne ugorjon össze, ma...
01:30 ·  · 01:30 ·  · 01:05 ·  · 01:00 · 
mojeSpotřeba.cz - evidence spotřeby energií
Mějte Vaší spotřebu domácnosti plně pod kontolou.
Nenechte se zaskočit vyúčtováním.
Přehledné statistiky, rady pro další úsporu, fotodokumentace odečtů, ...